Kisebb botránnyal ért véget csütörtök este az Újvidéki Színház Bánk bán című előadása a Pécsi Nemzeti Színházban: a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyelőadása végén egy színész előre megtervezett játékra invitálta a nézőket sokak meglepetésére ? majd nemtetszésére, számol be a valasz.hu.

A csütörtök esti előadás végén, mikor a nézők tapsolni kezdtek volna, Gombos Dániel színész megkérte őket, hogy vegyenek részt egy interaktív játékban, melyet Szerbiában is játszani szoktak az előadás után, csak ott olyan mondatokkal, melyek már megtörtént eseményeket írnak le. Pécsett a jövőre vonatkozó utópisztikus felvetések hangzottak el. A játékban az előadás szereplői közül páran nem vettek részt, ők kivonultak a színpadról. A játék lényege az volt, hogy a nézők akkor hagyják el a nézőteret, ha olyan kijelentést hallanak, amelynek valós bekövetkeztekor elhagynák Magyarországot. A 23 felvetés között volt olyan, hogy ?650 forint lesz az euró? de elhangzott még az is, hogy ?embargó lenne Magyarország ellen? ?kilépnénk az unióból?, ?NATO bombázás lenne Magyarországon? vagy ?félkatonai szervezetek tartanának etnikai tisztogatást az országban? stb.

Körülbelül a 13. kijelentésnél állította meg a játékot Ókovács Szilveszter, az Operaház igazgatója, az idei zsűri egyik tagja, hogy ő inkább azt a kérdést tenné fel, hogy ki szerint szólt ez az egész Katona József Bánk bán című művéről. Szigethy Gábor, író a 2013-as POSZT válogatója ekkor Ókovácsra reagálva, azt mondta, akkor kell majd kimenni, amikor vége van ennek a dilettáns performansznak.

Majd miután a játékot vezető színész folytatta a felvetések sorolását, az Operaház igazgatója nemtettszését kifejezve elhagyta a nézőteret. (Nyitóképünkön éppen ez a pillanat látható.) Többen követték.

Blaskó Balázs, az egri Gárdonyi Színház igazgatója szintén zsűritag, pedig az egész játék végén tette hozzá, hogy szereti a hazáját, és akkor, ha mindez bekövetkezne, akkor kell csak igazán itthon maradni, és leginkább mindig itthon kell maradni.

A játék végén, miután már a nézőközönség fele kiment (az előtérben kivetítőn követhették a bent zajló eseményeket), egy részük visszajött, és a játék elején a színpadról kijövő színészek is visszatértek, és az előadás összes résztvevője egyszerre hajolt meg a félháznyi nézőközönség előtt, írja a valasz.hu.