Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt társelnöke szerint nem sok esélye van annak, hogy Victor Ponta kormányának megbuktatására irányuló kísérletük sikeres legyen. Az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítványról várhatóan holnap szavaz a Parlament. Vasile Blaga reméli, hogy számíthat az RMDSZ politikusainak és a független honatyák szavazataira, ám az egyáltalán nem biztos, hogy így is lesz,annak ellenére, hogy nem hivatalos egyezséget kötöttek például az UNPR politikusaival, ám szavazni mindenki lelkiismerete szerint szavaz.

Az RMDSZ több politikusa korábbi nyilatkozatában ugyanis nehezményezte, hogy a Nemzeti Liberális Párt nem egyeztetett velük a bizalmatlansági indítvány szövegét illetően. A liberálisok lemondtak a holnapra tervezett tüntetésről is, elképzelésük szerint a szavazás napján élőlánccal vették volna körbe a Parlament épületét, ám ugyancsak holnapra a szociáldemokraták engedélyt kaptak egy saját megmozdulásra, így a liberálisoknak csak a területi szervezetei vonulnak utcára. A párt tegnap késő délután ülésezett, ahol megszívlelve többek között Alina Gorghiu társelnök javaslatát egy határozatot fogadtak el, amely szerint az egyetlen megoldást a jelenlegi politikai helyzetre az előrehozott választások jelentenék.