5200 bárány pusztulhatott el egy Romániából Jordániába tartó hajón ? idézi a Transindex a VIER PFOTEN állatvédő szervezet közleményét. Eszerint összesen 13 ezer juhot raktak hajóra, és a 8 napos út során nem adtak élelmet meg vizet az állatoknak. Az exportáló cég a tengerbe dobatta a tetemeket.

Az állatvédő szervezet nyomozása kiderítette, hogy egyes bárányok már a hajóra való felpakolás előtt is betegek voltak, nem volt rajtuk az azonosításhoz kötelező füljelző, amikor még az őket a hajóhoz szállító kamionokban voltak. Gabriel Păun, a VIER PFOTEN nemzetközi kampányfelelőse szerint nem biztos, hogy az állatok éhen haltak, szerinte ez csak a hivatalos verzió, és valószínűleg a kéknyelv betegség pusztította el őket.

Az állatok a Holder Trade nevű vállalat tulajdonában voltak, amely évente több mint 120 ezer juhot és 4000 marhát exportál különböző nyugat-európai, afrikai és közel-keleti célpontokra.