A barátnője – gondatlanságból elkövetett – megölése miatt elítélt dél-afrikai paralimpiai és olimpiai futót tíz hónap után, augusztus 21-én feltételesen szabadlábra helyezik.

Pistoriust tavaly októberben gondatlanságból elkövetett emberölés miatt ? a barátnője, Reeva Steenkamp meggyilkolásáért ? öt évre ítélték, néhány korábbi alkalommal elkövetett nyilvános fegyverhasználatért pedig három év börtönt kapott, öt évre felfüggesztve, írja a Nol.hu.

Hétfőn derült ki, hogy mindössze tíz hónappal az ítélethirdetés után, augusztus 21-én feltételesen szabadlábra helyezik, a dél-afrikai törvények ugyanis lehetőséget adnak, hogy egy-egy elítélt már a büntetés egyhatodának a letöltése után kérvényezze a feltételes szabadlábra helyezését.

A hivatalos megfogalmazás szerint Pistorius augusztustól ?korrekciós felügyelet? alá kerül, de az ügyet nem ússza meg végleg, az ügyészség ugyanis fellebbezett az ítélet ellen, azt akarva elérni, hogy a paralimpikont gyilkosság miatt ítéljék el, amiért Pistoriust legalább 15 év szabadságvesztésre lehet ítélni. Ez a fellebbezés novemberben kerül a legfelsőbb bíróság elé, Pistorius feltételes szabadlábra helyezését viszont nem érinti. Az ügyészség jelezte is, hogy az utóbbi ellen nem emel kifogást.