Köztudomású, hogy a labdarúgáshoz mindenki ért ? hozzátenném: az edzők és a játékvezetők kivételével ?, úgyhogy aki erről ír, annak vállalnia kell, hogy dilettantizmussal vádolják, esetleg kinevetik, kerékbe törik, elüldözik. Különösen, ha az ember pusztán csapong, a romániai igazságszolgáltatásra jellemző részrehajlással kommentál a helyzeteket és a bírók döntéseit. Ugyanis a jegyzethez, a publicisztikához a mégoly értékes magánvéleményen kívül kell még valami: a mondanivaló. Mert ha valakinek mindenről csak az jut eszébe, hogy ő a Real Madrid vagy a Barcelona, a Bayern München vagy a Borussia Dortmund, a Chelsea vagy a Manchester United, a Videoton vagy a Fradi, a Steaua vagy más csapat szurkolója, mert az a világ legjobb csapata, az barátok közt, sörözés közben elmegy, de a széles világban, az ismeretlenek körében senkit sem érdekel.
Kezdem tehát rögtön a mondanivalómmal, amely bizonyára meghökkent majd legalább annyi embert, mint egy megyei osztályú labdarúgó mérkőzés lelkes közönsége. Ez a mondanivalóm pedig az, hogy hazai magyar sajtó a futball kultúrájának művelésében is messze el van maradva, nem csak a többségi vagy pláne a külföldi sajtótól, de még korábbi önmagától is.
Pedig milyen lehetőségek adódnának a futball közösségteremtő lehetőségeinek kihasználására! Bevallom, még az is eszembe jutott, hogy rádióink, különösen a marosvásárhelyi és a kolozsvári élő közvetítésben számolhatnának be egy-egy helyi szempontból is fontos mérkőzésről; nem fogjuk azonnal Szepesit vagy Vitrayt eszükbe juttatni a kedves sokat látott-hallott hallgatóknak, de vannak jó beszédű, sportot kedvelő rádiósaink, újságíróink, akik hamar beletanulnának.
Mondom, nem a tájékoztatásról, a hírekről, eredményekről beszélek, hanem a friss, eleven, szellemes kommentárokról, publicisztikáról, amitől azok az emberek, akiket fogyasztóknak nevezünk, jobban érzik magukat, tartalmasan szórakoznak.
Két példát fogok mondani, mindkettő ? szerényen szólva ? mondanivalós és aktuális ezekben a napokban, amikor bajnokságok érnek véget, s a nagy nemzetközi kupáknak is már csak a döntői vannak hátra, mint például ma este is?
A világfoci nagy eseménye volt a hét elején, hogy menesztették Carlo Ancelottit, a Real Madrid kiváló trénerét. A spanyol királyi gárda idén egyetlen címet, díjat sem nyert meg, a legfájóbb bizonyára az volt, hogy nem jutott be a Bajnokok Ligája sorozatának döntőjébe. Bevallom, nekem nagy kedvencem a kulturált, igazi úriember olasz edző, jól emlékszem rá játékos korából, hiszen akkoriban a Milan volt a kedvenc csapatom. (Utána Berlusconi miatt kiábrándultam ebből az együttesből ? és a sportot, a labdarúgást rosszul szerető miniszterelnökökből. Ahol egy csapat mögött politikai hatalom áll, ott óhatatlanul megrontják egymást.)
Ancelottinak még nem járt le a szerződése, minden bizonnyal tekintélyes végkielégítést kap, nem sajnálom, nem erről van szó. Hanem a türelmetlenségről. Az elmúlt idényben olyan sok mindent megnyert a Real Madrid, elsőként lett tízszeres Európa-bajnok, és most is csupán a körülmények szerencsétlen összejátszása okozta a viszonylagos sikertelenséget, hogy egyedül őt felelőssé tenni, véleményem szerint túlzás. Két év alatt egy BL-elsőség, egy Király Kupa, egy spanyol Szuper Kupa, egy európai Szuper Kupa, egy világkupa, ebből idén is egy BL-elődöntő, egy Király Kupa-elődöntő, a bajnoki második hely ? ennyi idő alatt ennyi elsőséggel és helyezéssel azért nem sokan dicsekedhetnek. Plusz a mentőkörülmények: a sok sérülés, a végére nagyon nehéz program, a pechsorozat a döntő partikban… Szóval mindezek mellett a menesztés merényletnek tűnne ?persze ha Ancelottit nem várná tárt karokkal és nagyon sok pénzzel a Milan, és ha a madridi klubtulajdonos Florentino Perez nem lenne egy tahó.
No, ezek után a nemzetközi színtérről hazatérhetünk, és az érdeklődésünk és a szeretetünk rögtön a marosvásárhelyi ASA felé fordulhat. Ha valaki a bajnokság megkezdésekor, de akár a tavaszi évad kezdete előtt azt állítja, hogy a Bolyaiak városának csapata nem a kiesés ellen küzd, hanem a bajnoki címért két fordulóval a vége előtt, sőt ? bár most már csökkent eséllyel ? az utolsó fordulóban is, bolondnak nyilvánították volna, megállapítva: nem ért a focihoz.
De bizony ez történt, és a legszomorúbb az, hogy a sportversenybe ezúttal is beleszólt az ármány, a dolgoknak a kulisszák mögött történő elintézése. Esetünkben egy olyan játékvezetőnek a delegálása az ASA múlt vasárnapi sorsdöntő mérkőzésére, aki ? hogy úgy mondjam ? előre tudta a végeredményt. Nem azt mondom, hogy megvesztegetés történt, még azt is elfogadom, hogy a Steaua (amelynek most valami más a neve) jobb csapat, inkább helyt tud állni a nemzetközi kupasorozatban. Rengeteg érv szól mellette ? ellene egyetlen egy: ez a külső beavatkozás. Urak, ezt lehetett volna elegánsabban is csinálni.
Kedves hallgatóim, most hirtelen arra gondolok, hogy hátha az utolsó fordulóban a futball istene igazságot szolgáltat. Ha az ASA nyer (otthon), és a Steaua nem nyer (idegenben), a Marosvásárhely a bajnok. Miután tavaly még a másodosztályban játszott. Az lenne világraszóló, az lenne aztán a mondanivaló!