Hétfőn este a Szlovén Nemzeti Színház előadását láthattuk, Az őrült mozdonyt, amely Witkiewicz lengyel szerző műve alapján készült, és arról szól, hogy világunk a halálba száguld. Ezt mindenekelőtt a bűnzőknek és az örömlányoknak köszönheti, akiknek a társaságában olyan jól érzi magát. Hétfőn éjjel pedig egy temesvári független színház produkcióját láthattuk, az Auăleu Társulatnak a Fára épített ház című előadását. Nem olyan képtelenség, mint amit a cím sugall ? csupán a visszájáról nézett élet, ami szintén tanulságos lehet. Ha komolyan vesszük. Sajnos, ez most nem volt elmondható. A temesvári függetlenek a felszínességre esküsznek, azt művelik ? és nagyon élvezik.Kedden délután egy montenegrói társulat, a Zetski dom Királyi Színház előadását láthattuk: Az elvesztegetett idő enciklopédiáját. A szocialista múlt elföldeléséről volt szó, amely sehogysem megy ? legalábbis itt nálunk, Kelet-Európában. De mint kísérlet, szép. Este pedig a házigazda ? a Temesvári Csiky Gergely Színház ? mutatta be saját produkcióját, a Koldusoperának egyik új változatát, Kokan Mladenovics szerb rendező előadását. A temesvári magyar színészek új, mai megoldást találnak a már annak idején Bertolt Brecht által felvetett problémák érzékeltetésére. Érdemes odafigyelni.
Zsehránszky István tudósítása: