A kisebbségi közösségek tudják a legjobban, hogy melyek azok a jogok, amelyek megilletik őket ? hangsúlyozta Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke, aki Laczikó Enikővel, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkárával együtt fogadta a Kínai Népköztársaság Állami Etnikai Ügyek Bizottságának miniszteri rangú alelnökét. Guan Peijunt ismertette az országa területén élő 56 őshonos kisebbségi közösség helyzetét, amelyek, mint mondta az ország lakosságának 8,9%-át jelentik. Borbély László hangsúlyozta: 50 év kommunizmus alatt, és főként annak az utolsó 15 évében, a kisebbségi jogokat semmibe vették, az anyanyelvi oktatás szférája nagyon leszűkült, nem voltak többnyelvű feliratok, a hagyományos elnevezéseket csak románul lehetett megjeleníteni. Elmondta, hogy az RMDSZ által benyújtott, és a kisebbségek által is támogatott kulturális autonómia tervezetét már 10 éve tárgyalja a parlament.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.