Elmarasztalta Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), amiért 2008-ban a parlamenten kívüli kisebbségi szervezetek jelöltjeit hátrányosan érintő választási törvényt hozott – tudatta kedden az Agerpres hírügynökség.

Romániát a Török Nemzetiségűek Egyesületének (AET) képviselője, Danis Sabit panaszolta be Strasbourgban, amiért nem indulhatott a szervezet jelöltjeként a parlamenti választásokon.

Az Európa Tanács bírósági szerve a vizsgálat során megállapította, hogy a voksolás előtt alig hét hónappal olyan választási törvényt hoztak, amely előnyben részesítette a már korábban is parlamenti képviselettel rendelkező kisebbségi szervezeteket azáltal, hogy a többi hasonló szervezet választási részvételét többletfeltételek teljesítéséhez kötötte. Az EJEB kárpótlást nem ítélt meg, mert úgy értékelte, Románia elmarasztalása megfelelő erkölcsi elégtétel.