A parlament egyes esetekben dacol a közvéleménnyel, amikor szavazni kell egy-egy képviselő vagy szenátor mentelmi jogának a megvonásáról ? nyilatkozta az RFI-nek Theodor Paleologu. A liberális honatya hozzátette: ő minden esetben igennel szavaz, de előfordul, hogy ?rendkívül nehéz lelkiismerettel? teszi. Példaként a Borbély László ügyét említette.

A karrierdiplomata, volt művelődési miniszter Paleologu elmondta, hogy a legtöbb esetben nincsenek kételyei azt illetően, hogy az inkriminált törvényhozónak az igazságszolgáltatás elé kell állnia, máskor viszont egyáltalán nincs meggyőződve arról, hogy a korrupcióellenes ügyészség indítványa megalapozott. Borbély László kapcsán például erős lelkiismeret-furdalást érzett, hogy ?igazságtalanul jár el egy kollégájával szemben?. ? Megtettem, mert a párt ezt kérte tőlem ? mondta. (Az RFI-ben elhangzott nyilatkozat alább hallgatható meg.)

A képviselőház március 11-én végül nem hagyta jóvá a bűnvádi eljárás lefolytatását a volt környezetvédelmi miniszter, az RMDSZ politikai alelnöke ellen. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) többrendbeli befolyással való üzérkedéssel gyanúsítja a politikust, aki a szavazás előtti felszólalásában rámutatott: visszaélésnek tartja, hogy a DNA egy ? bizonyítékokkal alá nem támasztott ? egyoldalas feljelentésre hivatkozva akarja ismét megnyitni a korábban vádemelés nélkül lezárt ügyét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.