A NATO és Románia tárgyalásokat folytat arról, hogy Bukarest is állomásoztathassa az észak-atlanti szövetség nehézfegyverzetének egyes elemeit – idézte az MTI Mircea Dusa védelmi miniszter keddi nyilatkozatát.

A román tárcavezető kedden hivatalában fogadta Philip Breedlove-ot, a NATO európai erőinek főparancsnokát. Dusa szerint a szakértői tárgyalások már folyamatban vannak. Breedlove reményét fejezte ki, hogy Románia ezúttal is a NATO megbízható szövetségese lesz, és beleegyezik a nehézfegyverzet állomásoztatásába román területen.
A főparancsnok szerint hamarosan döntés születik ezzel kapcsolatban.

Dusa elmondta, hogy a keddi megbeszélésen egyebek mellett szó esett a NATO és az Európai Unió keleti határának biztonságáról és az amerikai rakétaelhárító rendszer romániai bázisáról, amely a tervek szerint az idén válik működőképessé.

Breedlove csütörtökig tartózkodik Romániában, ahol részt vesz a közép-európai vezérkari főnökök konferenciáján, amelyet az amerikai hadsereg európai erőinek parancsnoksága (EUCOM) szervez.

A tanácskozás megszervezéséről már tavaly megállapodás született Románia és a NATO között. Ezen a konferencián Románián kívül Bulgária, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, és Magyarország vezérkari főnökei vesznek részt.

A NATO európai erőinek főparancsnokát kedden délután Klaus Iohannis román államelnök is fogadta.